04Mivel közel azonos erővel bíró csapatok mérkőzhetnek meg, így az előzetes várakozások szerint nagyon kiegyenlített meccsre van kilátás. Ez az első félidőre vetítve még inkább igaz lehet, hiszen közel sem biztos, hogy a nagy küzdelemben bármelyik fél előnybe tud majd kerülni az első játékrészben. Amennyiben ezt a forgatókönyvet valószínűsítjük, akkor egy nagyon jövedelmező Tunézia – Ausztrália tipp lehet majd, hogy az első negyvenöt percben döntetlennel vonulhatnak majd pihenőre a felek. Tunézia – Ausztrália esélyek a VB 2022-nA sportfogadási oldalak kínálata szerint a tunéziai együttes lehet esélyesebb, de egy nagyon szoros mérkőzésre számíthatunk majd, ahol ha Ausztrália kikap, akkor szerte is foszlanak továbbjutási álmaik.
A 2019-es Ázsia-kupán címvédőként meglepetésre a negyeddöntőben búcsúzott a jelentősen megfiatalított gárda, a vb-selejtezőben pedig a Japán és Szaúd-Arábia elleni találkozókon mindössze egyetlen pontot szerzett. Ebből kiindulva Ausztrália a csoportkörben legfeljebb a Tunézia elleni győzelmet, és ezzel a harmadik helyet célozhatja meg. Peru legyőzésével sorozatban az ötödik világbajnokságára jutott ki az ausztrál labdarúgó-válogatottForrás: AFP/Karim Jaafar Korábbi egymás elleni tétmérkőzések nagy tornákon:1984-es Európa-bajnokság, csoportkör: Franciaország–Dánia 1-01992-es Európa-bajnokság, csoportkör: Franciaország–Dánia 1-21998-as világbajnokság, csoportkör: Franciaország–Dánia 2-12000-es Európa-bajnokság, csoportkör: Franciaország–Dánia 3-02001-es Konföderációs Kupa, csoportkör: Ausztrália–Franciaország 1-02002-es világbajnokság, csoportkör: Dánia–Franciaország 2-02005-ös Konföderációs Kupa, csoportkör: Ausztrália–Tunézia 0-22018-as világbajnokság, csoportkör: Franciaország–Ausztrália 2-12018-as világbajnokság, csoportkör: Dánia–Ausztrália 1-12018-as világbajnokság, csoportkör: Dánia–Franciaország 0-0 A D csoport menetrendje:2022.
Ahogy Oroszországban Panamára, úgy ezúttal Ausztráliára célszerű tartalékolnia az erőt az észak-afrikaiaknak, hiszen reálisan csak Graham Arnold együttese ellen van esély a pontszerzésre. A ferencvárosi Aissa Laidouni is a tunéziai válogatott segítségére lehet KatarbanForrás: AFP/Issouf SanogoAusztráliáról nagyon hasonló állítások mondhatóak el, mint Tunéziáról, ugyanis idén júniusban harcolta ki a főtáblát éppen Katarban az Egyesült Arab Emirátusok és a Peru elleni győzelemmel. A dél-amerikaiak elleni interkontinentális pótselejtezőn a hosszabbítás utolsó percében beálló Andrew Redmayne volt a hős a tizenegyespárbajt lezáró védésével, aki a csapat nagy részéhez hasonlóan hazájában játszik.
A címvédő és a titkos favorit ismét együtt jutna el a vb-elődöntőigA november 20-án kezdődő katari labdarúgó-világbajnokság kezdete előtt bemutatjuk a csoportokat. Következzen a D csoport, ahol Franciaország, Dánia, Tunézia és Ausztrália küzd meg egymással! Akárcsak négy éve, most is összekerült a francia, a dán és az ausztrál válogatott – akkor az a Peru volt a negyedik csapat, akit most épp Ausztrália ütött el a továbbjutástól az utolsó pillanatban. Ebben a csoportban lehet a leginkább két részre osztani az együtteseket, hiszen a címvédő Franciaország és a titkos(? ) favoritnak számító Dánia részéről egy esetleges pontvesztés is csodaszámba menne a másik két válogatott ellen, akiknek a tisztes helytállás lehet a céljuk az európaiak ellen. A franciák négy éve az egyik legnagyobb favoritként érkeztek Oroszországba, most azonban az előjelek nem a címvédés mellett szólnak.
Hiába nyerték meg a legutóbbi Nemzetek Ligája négyes döntőjét, az Európa-bajnokságon a svájciak ellen már a nyolcaddöntőben kiestek, majd az idei NL-csoportkörben egy hajszálon múlott a bentmaradásuk. Ráadásul a kereten belül is vannak ellentétek, valamint sérülések is hátráltatják Didier Deschamps gárdáját. A csoportból persze mindezek ellenére kötelező a továbbjutás, a 2002-es és a 2010-es kudarcnál is botrányosabb lenne az esetleges kiesés, ám a címvédéshez Kylian Mbappééknek óriási formajavulásra lesz szükségük. Griezmann ismét felemelné a trófeát egy olyan vb végén, ahol az út eleje kísértetiesen hasonlít a négy évvel ezelőttihezForrás: AFP/Odd Andersen Dánia ezzel szemben a második aranykorát éli, még ha ez az eredményekből nem is látszik egyértelműen. Négy éve balszerencsés módon maradtak alul a későbbi döntős horvátokkal szemben, a tavalyi Eb-n pedig az elődöntőig meneteltek.
TV-műsor - Élő foci a tv-ben - | focimagazin.hu
Gólszám: 2. 5 alatt – 1. 58Ausztrália az első fordulóban vezetést tudott szerezni a franciák ellen, de aztán alapos verést kaptak cserébe. Tunézia mindeközben stabil védekezéssel nullázta le Dánia csapatát. Mivel most kiegyenlítettebb párharcra számíthatunk mindkét féltől, így gólzápor sem biztos esik majd. Emiatt egy kecsegtető Tunézia – Ausztrália tipp lehet, hogy a gólszám 2. 5 alatt marad a meccsen. Félidő: döntetlen – 2.
Ennek fényében az alábbi három VB 2022 tippet érdemes lehet megfontolni:Dupla esély: 1X – 1. 30Tunézia az első fordulóban heroikus küzdelmének köszönhetően pontot tudott menteni Dánia ellenében. Az a mérkőzés ugyanis 0:0-s eredményt hozott. Mindeközben Ausztrália a csoport legnagyobbja ellen, Franciaország ellenében kapott ki 4:1-re. Emiatt Tunézia van jobb helyzetben, így egy biztosabb Tunézia – Ausztrália tipp lehet, hogyha dupla eséllyel fogadunk a tunéziai győzelemre, vagy döntetlenre.
(nézd online) Brazília Szerbia és élő online közvetítés 24
Az idei Nemzetek Ligájában szintén Horvátország volt az, aki megállította őket, Franciaországot (és Ausztriát) azonban oda-vissza le tudták győzni. Előtte az európai vb-selejtezőkről az egyik legmagabiztosabban jutottak ki, a százszázalékos, kapott gól nélküli mérleg csak a már tét nélküli találkozókon romlott el.
Nehéz olyan posztot mondani, ahol ne játszana topcsapatban játszó, világklasszis játékos a dánoknál, a csapatösszhangot pedig már számtalanszor bizonyították, úgyhogy nem lenne meglepetés, ha a címvédőnél is messzebb jutnának Katarban. A tavalyi Eb-n ijesztő sérülést szenvedő Eriksen a felépülése óta ismét remekel a dán válogatottbanForrás: AFP/Ritzau/Scanpix/Liselotte SabroeTunézia óriási küzdelmek után kvalifikálta magát Katarba, hiszen csak az utolsó mérkőzésén biztosította be a rájátszást, ahol a Mali elleni párharcból egy öngólnak köszönhetően jött ki győztesen. A tavalyi Arab-kupán döntős válogatottnak az idei Afrikai Nemzetek Kupáján a negyeddöntő volt a végállomás, a felkészülési mérkőzések egyikén pedig Brazíliától kapott egy hatalmas verést, úgyhogy nem állhat ki túl magabiztosan a pályára.
Ez a meccs szorzóin is egyértelműen megmutatkozik:Hazai győzelem: 2. 18Döntetlen: 3. 35Vendég győzelem: 3. 75Dupla esély – 1X: 1. 30Dupla esély – X2: 1. 73 Fogadj itt GYIK: a Tunézia – Ausztrália meccshezA két együttes mostani egymás elleni mérkőzésével kapcsolatban az alábbiakat érdemes tudnunk:Kik nem lépnek pályára? A továbbjutásért folytatott harcban komoly súlya lehet egy-egy meccsen a sérülteknek, eltiltottaknak.
[[élő tv@@@]] Egyesült Államok Wales közvetítés 21
[online<<] Hollandia Ecuador online közvetítés 25 november
Tunézia - Ausztrália: Bizonytalanság a köbön - Foci-vb 2022