Ha a statisztikákból indulnánk ki, azt mondhatnánk, Mexikó jelentős fölényben játszott az első félidőben, ám a mérkőzés képét tekintve túlzás lenne ezt állítani – valójában kiegyenlített, küzdelmes, kevésbé élvezetes focival rukkoltak ki a csapatok. Mexikó öt, Lengyelország egy kapura lövéssel vonult a szünetre, igazán veszélyes helyzet nem alakult ki, tehát az eredményjelzőn feltüntetett 0–0 helytálló volt. A Barcelona sztárja, Robert Lewandowski 13 kanadai pontot (9 gól, 4 gólpassz) ért el a világbajnoki selejtezősorozatban, ez a szám több mint duplája annak, amit bármelyik másik csapattársa mondhatott magáénak a kvalifikáció során.
Maradt tehát a 0–0. A mérkőzés a történtek után felpörgött, mindkét válogatott előtt adódtak lehetőségek, összességében Mexikó játszott veszélyesebben, amely többször is feladatot adott Wojciech Szczesnynek. Gól azonban nem született, mindkét gárda jól védekezett, gól nélküli döntetlennel ért véget a találkozó. Ez egyben azt jelenti, hogy Argentína az első kör után a C-csoport utolsó helyén áll, Szaúd-Arábia pedig az élen.
Vb 2022: Mexikó–Lengyelország - NSOMexikó és Lengyelország 0–0-s döntetlent játszott egymással kedden, a Katarban zajló labdarúgó-világbajnokság C-csoportjában, amelynek élén az első forduló után nagy meglepetésre Szaúd-Arábia áll, Argentína a negyedik. Ochoa tizenegyest védett, Mexikó döntetlent játszott (Fotó: Getty Images)VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR1.
A hispaniai őslakosság jószerivel megfejtetlen nyelveiből a rómaiak letelepedésekor viszonylag csekély számú szó honosodott meg (szubsztrátum), a használt szókincs tekintetében elhanyagolható. A latin nyelv – annak is Hispania északi középső területén (a mai Kantábria és Baszkföld által határolt részen) beszélt népi változata – természetes folytatásáról lévén szó, a spanyol szókincs túlnyomó részét, mintegy 90%-át latin – illetve már a latinban is jelen lévő görög és más nyelvekből átvett – elemek alkotják. A Római Birodalmat szétziláló germán törzsek behatolásának eredményeként, főleg a nyugati gótok közvetítésével számos germán jövevényszó is bekerült (szupersztrátum), majd a középkori mór megszállás jelentős számú arab jövevényszóval gazdagította a spanyolt.
A mórokat 1492-ben végleg kiűzték, megnyitva az utat egy új világbirodalom felé. A középkori latinban már használták az Hispaniolus („kis-hispániai”) szót a félsziget romazinált lakosságára: ennek rövidüléséből származik a mai spanyol szó. Akkor még senki nem gondolta, hogy az előd néphez hasonlóan ők is világbirodalmat teremtenek a 15. századtól kezdődően. A spanyol nyelv, akárcsak őse, kezdetben mindössze egy kis történelmi tájegység, az Ibériai-félsziget északi részén lévő Kasztília népi latin nyelvjárása volt, így hivatalosan kasztíliainak is nevezik.
[[FOLYÓ===]] Mexikó Lengyelország élő online 22 november
Úgy tűnt, a mexikói védelem hatékonyan semlegesíti a klasszist, de az 54. percben érkezett Héctor Moreno, aki túl nagyot birkózott a Barcelona támadójával – a mexikóiak már a saját szabadrúgásukhoz készülődtek, amikor a VAR-szobából Chris Beath játékvezető fülére szóltak, hogy meg kellene néznie az előző jelenetet... Így is tett! – így jutott büntetőhöz Lengyelország. Lewandowski a világsztárok mumusával, a vb-specialista Guillermo Ochoával állt szemben. A bal alsó sarkot célozta meg a lengyel, de nem járt túl a 37 éves kapus eszén, Ochoa nagyot nyújtózkodva hárított! Ezzel ő lett a második mexikói kapus, aki tizenegyest védett világbajnokságon (a futballtörténelemben először a mexikói Óscar Bonfiglio védett tizenegyest, az 1930-as uruguayi vb-n, miután ő volt az első kapus, aki gólt kapott világbajnokságon).
Zene · Música Belén Maya, flamenco táncos Zenészek, énekesek, együttesek · Músicos, cantantes, grupos musicales[szerkesztés] Agustín Barrios • Baccara • Buena Vista Social Club • Celia Cruz • Carlos Santana • Chayanne • Compay Segundo • Gipsy Kings • Enrique Iglesias • Gloria Estefan • Julio Iglesias • Las Ketchup • Los del Río • Manolo Escobar • Ricky Martin • Tito Puente • Natalia Oreiro • Nuevo Mester de Juglaría • Shakira • Thalía ˙ Florencia Bertotti Spanyol zeneszerzők • Montserrat Caballé • José Carreras • Plácido Domingo Táncok, zenei stílusok · Danzas, estilos musicales[szerkesztés] Latin zene • Latin pop • Cha-cha-chá • Cumbia • Guaracha • Guaguancó • Son cubano • Mambo • Pasodoble • Ranchera • Rumba • Salsa • Tangó • Flamenco • Jota • Sardaña • Merengue • Samba • Cante hondo • Chotis, Contrapàs • Copla • Cuplé • Fandango • Habas verdes • Isa canaria • Muñeira • Paloteos • Pardicas • Rebolada • Sevillanas • Seguidillas • Vrdiales.
FORDULÓ C-CSOPORT Mexikó–Lengyelország 0–0Doha, 974 Stadion, 39 369 néző. Vezette: Beath (ausztrál)Mexikó: Ochoa – J. Sánchez, Montes, H. Moreno, Gallardo – H. Herrera (C. Rodríguez, 71. ), Ed. Álvarez, Chávez – Lozano, H. Martín (R. Jiménez, 71. ), Vega (Antuna, 84. ). Szövetségi kapitány: Gerardo MartinoLengyelország: Szczesny – Bereszynski, Glik, Kiwior – Cash, Kaminski, Krychowiak, S. Szymanski (Frankowski, 71. ), Zalewski (Bielik, a szünetben) – Zielinski (Milik, 87.
((ÉLŐ ADÁS@)) Anglia Egyesült Államok élő - slack-mendez
Argentína - Mexikó Foci VB meccs élő közvetítése M4 Sport
Tudtad-e…? · ¿Sabías que…? Dante a De vulgari eloquentia („A népi beszédről”) című művében három újlatin dialektuscsoportot különböztetett meg aszerint, hogyan mondják az „igen”-t. Az egyikbe tartozott a „sí-nyelv”, vagyis az olasz, a másik az „oui-nyelv”, tehát a francia, a harmadik pedig az okcitán nyelv (òc = igen) volt. A spanyolt, a katalánt és a portugált csupán ez utóbbi nyelvváltozatainak tekintette. Az érdekesség, hogy e négy nyelv közül valójában csak az okcitánban használják az oc szót az igenlés kifejezésére, a másik háromban – az olaszhoz hasonlóan – sí-t mondanak (portugálul leírva sim). A sí szócska eredete a latin SĪC [EST], ’úgy [van], igen’, míg az oc és az oui szavaké a(z) HOC [EST] ILLUD, ’ez az! ’ kifejezések, tudniillik a latinban nem létezett az igen szó pontos megfelelője.
Portál:Spanyol világ – WikipédiaA spanyol világ portálja · Portal del mundo hispano Máig használatban lévő római színház Mérida városában A spanyol világ történelme egészen az ókori időkig vezethető vissza. Ha az egykori rómaiak az i. e. 2. évszázadban nem hódítják meg az általuk később Hispaniának nevezett Ibériai-félszigetet, a spanyol szó ma nem is létezne a szótárunkban. A Római Birodalomnak 476-ban a germánok (nyugati-gótok) hódítása vetett véget Hispaniában, a félszigeten ezután önálló királyságok alakultak; a – szinte teljesen romanizáltan érkezett – nyugati-gótokat több mint 700 éves arab megszállás követte, amelyet a keresztény visszahódítás (Reconquista) fokozatosan megdöntött.
Mexikói függetlenségi háború - Wikipédia
[[ÉLŐ ADÁS]] Anglia Egyesült Államok és élő online közvetítés
A Reconquista során az oly nagyfontosságú középkori nyelvjárásokat (asztúriai–leóni, aragóniai, navarrai stb. ) fokozatosan visszaszorította, és az egész félszigeten elterjedt, újabb nyelvjárásokra tagolódva. Amerika spanyol gyarmatosításának köszönhetően mára több mint 400 milló beszélővel a világ egyik legelterjedtebb nyelve lett: különböző becslések szerint a 2~4. helyen áll az anyanyelvi beszélők száma alapján (az első helyen álló kínai után). Hispán fővárosok (képgaléria) · Capitales hispanas (fotogalería) Szócikkajánló · Artículo recomendado A spanyol nyelv szókincse, mint minden természetes nyelv esetében, jól tükrözi a beszélő nép történelmét, kultúráját és szokásait.
A szóban forgó két együttes találkozott már egymással világbajnokságon, az 1978-ban Argentínában rendezett torna csoportkörében, amelyben 3–1-re nyertek a lengyelek – Lengyelország azóta nem tudta felülmúlni Mexikót, három felkészülési meccsen két döntetlen, valamint egy közép-amerikai győzelem született, utóbbi 2017-ben. Szaúdi szenzáció! Hiába a Messi-gól, kikaptak az argentinok Lengyelországnak mintha idegenben kellett volna játszania Katarban, a 974 Stadion lelátóin szinte csak zöld mezes szurkolókat lehetett látni, a tévénézők szemei elvétve találkozhattak fehérbe öltözött drukkerekkel.
), Lewandowski. Szövetségi kapitány: Czeslaw MichniewiczKÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT! Az esélytelennek tartott Szaúd-Arábia a csoportfavorit Argentína 2–1-es legyőzésével alaposan felforgatta a C jelű kvartett erőviszonyait. Argentína vereségével Mexikó és Lengyelország összecsapásának jelentősége hatványozottan megnőtt, hiszen a győztes csapat a vártnál is nagyobb lépést tehetett volna a továbbjutás felé.
M4 Sport